Klíma előcsövezés

Vállaljuk klíma előcsövezését, beszerelését egyaránt. Pest megye bármely településén, kedvező áron, rövid határidővel. Kollégáink több, mint 20 év tapasztalattal, precízen dolgoznak. Munkájukra pedig garanciát vállalnak. Hívjon és mi segítünk.

Klíma előcsövezés

Cégünk több, mint 30 éve foglalkozik teljeskörűen a klímakészülékkel, melynek köszönhetően profi szakembereink, akik egytől-egyig több, mint 20 év tapasztalatával rendelkeznek a szakterületükön, örömmel vállalják klíma előcsövezését, a beszerelést megelőzően. Akár vésni kell, akár nem, kollégáink mindenre tudják a megoldást és szépen, esztétikusan dolgoznak, precízen és megbízhatóan. A klíma előcsövezését Budapest minden kerületében, illetve Pest megye minden további településén egyaránt vállalják.

Keressen miket bizalommal elérhetőségeink bármelyikén és kérje kollégáink segítségét. Mindazonáltal, nem csak az előcsövezést vállalják, hanem a klímakészülék beszerelését is. Ennél fogva, a klíma előcsövezésével és beszerelésével kapcsolatban minden fontos információt megbeszélhet kollégáinkkal egy ingyenes helyszíni konzultáció keretein belül, mely során szakembereink felmérik az épület adottságait és átbeszélik Önnel, hogy pontosan milyen készüléket szeretne és az hol legyen elhelyezve.

Illetve, amennyiben igény van rá, kollégáink segítenek a megfelelő klímakészülék kiválasztásában is (típustól és márkától függetlenül) és vállalják annak beszerzését is. Így nem kell több szerelőt felhívnia, mi elintézünk mindent, kedvező áron és rövid határidővel. Ráadásul, ha mi szereljük be készülékét, sz első tisztítást ajándékba adjuk. Szakembereink munkájukra garanciát vállalnak és számlát adnak. Bízza ránk a klíma előcsövezését, beszerelését és akár már egy héten belül élvezhet új készülékét. Várjuk és örömmel fogadjuk megkeresését.

Ha igénybe venné a segítségünket vagy bármilyen megválaszolatlan kérdése lenne, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon 09:00 - 17:00 óra között a +36 (20) 611 8463 telefonszámon vagy írjon nekünk emailt az info@nozo-klima.hu címünkre és szakembereink örömmel megválaszolják kérdését.

Ajánlatkérés
Klíma előcsövezés

Klíma előcsövezés Budapest

Egy építkezés során lehetőség van arra, hogy előre becsövezzük a klímát. Fontos, hogy az alapszerelés meg legyen a házban, más nem számít. Ilyenkor van lehetőség a vésésre is, a vezetékek nem a falon kívül fognak elhelyezkedni, ez egy esztétikusabb megoldás. Egy előcsövezés során háromféle csövet használunk, ezek a rézcső (6-os/10-es), a kommunikációs kábel és a kondenzvíz elvezető.

Az előcsövezés ára: 5 500 Ft + áfa / csőméter, ez az ár mind a három csőre vonatkozik. Vésés esetén az ár 2 500 Ft + áfa / méter. Egy építkezés tökéletes időpont a klíma előcsövezésének. Klíma előcsövezést és klíma beszerelést is vállalunk. Hívjon minket bizalommal a +36 (20) 611 8463 számon vagy írjon nekünk üzenetet az info@nozo-klima.hu címre. Munkanapokon 09:00 - 17:00 között várjuk megkeresését. Foglaljon telefonon időpontot.

Klíma telepítés szabályai

Egy 2015-ös kormányrendelet értelmében, csak azok a szerelők végezhetik el a klímákkal kapcsolatos munkákat, akiknek van regisztrációjuk a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságnál. Telepítés szabályai közé tartozik az, hogy hova lehet csak engedéllyel felszerelni klímát. Ha műemlék védelem alatt áll a ház, akkor a helyi önkormányzathoz kell fordulni elsősorban. 

Meg kell nézni az önkormányzat és a társasház szabályait, mivel helyi szinten azok a mérvadók. Van, ahol nem szükséges engedély, van, ahol a lakók 2/3-ának bele kell egyeznie a felszerelésbe. Ha szeretne bővebben tájékozdni, velünk is felveheti a kapcsolatot és szakembereink minden kérdésére örömmel adnak választ.

Klíma telepítés szabályai

Megrendelés menete

Klíma megrendelése, megvásárlása előtt mindenképpen azt javasoljuk, hogy egyeztessen szakemberünkkel a későbbi csalódás elkerülése céljából. Tudja meg, hogy az ön által kiszemelt klíma biztosan le tudja -e hűteni a kívánt helyiséget, felszerelhető -e oda, ahova ön szeretné és biztosan a leggazdaságosabb megoldást sikerült -e megtalálnia.

Minőség és garancia

Cégünk több, mint 30 éve foglalkozik klímákkal. Javítás és beszerelés során mindig a legkiválóbb alkatrészekkel dolgozunk és munkatársaink folyamatos képzésével igyekszünk szolgáltatásunk minőségét tovább fejleszteni.

Termékeinkre gyártói garanciát biztosítunk, mely általábban több, mint 5 év.

Időpont egyeztetés

Ügyfélszolgálatunkat hívhatja munkanap 09:00 - 17:00 között a +36 (20) 611 8463 telefonszámon. Kérjük adja meg nevét, telefonszámát, címét és igényeit a klímával szemben.

Klíma szerelés házilag

Klíma szerelés házilag

A fent említett 2015-ös kormányrendelet értelmében, klímát csak az szerelhet fel, akinek meg van az engedélye. Klímát is csak úgy lehet vásárolni, hogyha biztosítva van az, hogy regisztrált, szakképzett szerelő szereli be a klímát. A törvényi előíráson felül sem érdemes házilag szerelni. Mindenképpen forduljon ezzel hozzánk.

Szakembereink örömmel vállalják a klímák felszerelését és minden további munkálatát, márkától- lletve típustól függetlenül. Mindezeken felül pedig, segítenek a megfelelő készülék kiválasztásában és annak beszerzésében is. Mindezt egy ingyenes helyszíni konzultáció keretein belül. Ha szeretné megtartani a készülék garanciáját és biztosra menni, akkor a klíma szerelés házilag megoldást felejtse el és inkább keressen minket bizalommal. Mindenben segítünk.

Klíma kültéri egység

A klíma kültéri egységét általában egy tartókonzolra helyezzük fel. Ideális esetben a kültéri és a beltéri egységek között nincs nagy távolság. Multi split klímák esetében egy kültéri egységhez több beltéri egység is tartozhat. Az előcsövezés a kültéri egység szempontjából is fontos, hiszen hogyha vésünk, akkor a ház homlokzatán nem lesznek jelen kábeltakarók, így sokkal esztétikusabb lesz a végeredmény. 

Minden beltéri egységhez elengedhetetlen a klíma kültéri egysége. Természetesen, a klíma vásárlását követően, mindkét készüléket felszereljük, de plusz költségre kell számítani a tartókonzolnál, melynek ára attól függ, hogy a kílma kültéri egység mekkora és ahhoz milyen konzolt szükséges venni. Ha további kérdései lennének, keressen minket bizalommal.

Klíma előcsövezés
Klímaszerelés azonnal

Klímaszerelés azonnal

Sürgős esetekben akár azonnal is kitudunk szállni. Minden más esetben időpont egyeztetése szükséges. Ha felhív minket a +36 (20) 611 8463 számon vagy ír nekünk az info@nozo-klima.hu címünkre, akkor könnyen és gyorsan megtudunk egyezni egy időpontban. Ha szeretné az előcsövezés szolgáltatásunkat igénybe venni, akkor keressen fel minket. 

Szakembereink vállalnak azonnali klímaszerelést, ha szükséges. Minden típusú és márkájú klímakészülék beszerelését vállalják Budapesten, illetve Pest megye minden további településén egyaránt. Garanciát vállalva dolgoznak, precízen és megbízhatóan. Ha szeretne bővebben tájékozódni, keressen minket bizalommal elérhetőségeink bármelyikén. Mindenben örömmel segítünk.

Szeretne többet tudni?

Ha megválaszolatlan kérdései vannak vagy csak szeretné egy szakember véleményét kikérni hívja ügyfélszolgálatunkat és mi készséggel állunk rendelkezésére.

+36 (20) 611 8463

Cégünk számára fontos az ügyfelek elégedettsége ezért profi, tapasztalt magasan képzett szakemberekkel dolgozunk minőségi alapanyagokkal. Bármilyen kérdése van forduljon hozzánk bizalommal.

Ajánlatkérés

Klíma előcsövezés

Vállaljuk klíma előcsövezését és beszerelését egyaránt, egész Pest megye területén.

Ha ön máshol szeretné szolgáltatásunkat igénybe venni, akkor érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon.

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Vissza a főoldalra